Ismét csúcson a súlyemelőink  

Hetedik alkalommal rendezte meg a Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület nemzetközi utánpótlás seregszemléjét a Visegrádi Négyek Nagyköveti Tanácsa (International Visegrad Fund) és  Önkormányzatunk támogatásával. Az esemény egyre népszerűbb, üde színfoltja kerületünk sportéletének. A versenyre kilátogató nagy létszámú szurkolók és érdeklődők biztatására, jó hangulatban, kiváló eredmények mellett folytak az egész napos küzdelmek. 6 ország, 10 hazai egyesület 111 (!) versenyzője vett részt egyéni és csapat versenyekben. A verseny az előző hat alkalommal a Visegrádi Négyek, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország részvételével került megrendezésre. Az Európai Unióba lépés jegyében az idei évben két külföldi csapattal, Hollandiával és Olaszországgal bővült a nemzetközi mezőny. A verseny fővédnökei voltak: Dr. Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke, a NOB tagja, illetve Geiger Ferenc, XXIII. kerület polgármestere. Védnökei: Kivágó Ivánné, alpolgármester asszony, Szrimácz Ferenc alpolgármester, Dolovai Tamás a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke, Szűcs József a Budapesti Súlyemelő Szövetség főtitkára. Az ünnepélyes megnyitón az önkormányzat részéről Szrimácz Ferenc alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket, és ünnepélyesen megnyitotta a nemzetközi sporttalálkozót. Dr. Aján Tamás személyesen nem tudott megjelenni, ezért levélben köszöntötte a jelenlévőket. Dicsérő szavakkal illette a soroksári súlyemelő klub vállalását, a sport és a fiatalság érdekében végzett munkájukért:

 „Nagyon jól járna a világ súlyemelése, ha ezt a soroksári példát sok országban követnék.… Köszönöm azt a munkát, amit a súlyemelésért tesznek!…”

Az egész napos rendezvény reggel 9-kor, a legkisebbek, a 10-12 éves gyerekek versenyével kezdődött.  A soroksári fiúk és lányok nagy lelkesedéssel, akarattal küzdöttek, élükön Beleznai Péterrel, aki a jövő nagy reménysége, miként e korosztály lány versenyzői is. Szűcs Petra, Supel Brigitta, Tukarcs Viktória fiúkat is próbára tévő súlyokat győztek le. Ezt követően a kölyök és serdülő versenyzők mutathatták meg tudásukat. Külön ki kell emelni a női résztvevők közül Tukarcs Dórát. A serdülő válogatott kerettag, tavalyi Országos Bajnok  kiváló teljesítménnyel egy lépésnyire került a szakítás országos csúcsától. Nagy Roland és Féth Milán figyelemre méltó eredménnyel, céltudatos versenyzéssel gyarapította a hazai aranyérmek számát. A felnőttek mezőnyéből kiemelkedő teljesítménnyel szerepelt a soroksári Szilágyi József, aki súlycsoportjában és az egész mezőnyben is a legjobbnak bizonyult. A rendezvény fénypontja a Nemzetközi Csapatverseny volt, melyen az országos bajnokaival és korosztályos válogatottaival kiálló soroksári csapat, kiváló teljesítményeikkel „sokkolta” a külföldi csapatokat és a szurkolókat, akik viszonzásul parázs hangulatot teremtettek a néző téren, ezzel is buzdítva a magyar versenyzőket. Vatai Viktor szereplése külön kiemelendő, mivel junior 94 kg-os súlycsoportban  három országos csúccsal (szakítás: 163 kg, lökés: 198 kg, összetett: 360 kg) járult hozzá a magyar csapat diadalához. A 14 éves Urbán Tamás korosztálya kiemelt tehetsége új egyéni csúcsot ért el 162,5 kg-os összetett eredményével. A 15 éves serdülő válogatott  Beleznai Zsolt országos bajnokhoz méltóan versenyzett, 162,5 kg-t ért el összetettben. A junior válogatott többszörös bajnok, EB 6. Supel Viktor biztató formát mutatva 285 kg-ot teljesített. Az athéni olimpiai keret tag Molnár Gábor nem csak mint az egyesület kiemelt szponzora, hanem mint versenyzője is bizonyította, hogy 310 kg-s összteljesítményével komolyan lehet rá számítani az Olimpián. Erre a napra méltán lehet büszke kerületünk valamennyi súlyemelője, sportot szerető lakosa és támogatója.

Soroksári versenyzők eredményei:

Kölyök II.-es kcs.:

Lányok: 40 kg-os súlycsoport: I. Szűcs Petra, maximális 90 pont. 50 kg: I. Supel Brigitta, 90 pont. 69 kg: I. Tukarcs Viktória, 90 pont

Fiúk: 35 kg: I. Szűcs Öcsike, 90 pont. 40 kg: I. Beleznai Péter, 90 pont

Kölyök I.-es kcs.:

45 kg-os súlycsoport: III. Kovács Attila, összteljesítménye: 75 kg. V. Matis Viktor: 67,5 kg
50 kg: I. Szilágyi Máté: 65 kg.
56 kg: II. Napholcz Roland: 67,5 kg
62 kg: I. Nagy Roland: 130 kg, III. Gáspár Zsolt: 82,5 kg
+77 kg: I. Féth Milán: 162,5 kg, IV. Murcsik Ferenc: 87,5 kg

Serdülő lányok:

46 kg-os súlycsoport: I. Tukarcs Dóra: 82,5 kg

Serdülő fiúk:

45 kg-os súlycsoport: I. Vittman Dávid: 65 kg
85 kg: II. Murcsik Gábor: 140 kg, III. Molnár Nándor: 137,5 kg
+85 kg: I. Bacsó Barnabás: 182,5 kg, II. Supel Arnold: 167,5 kg, IV. Hrdina László: 120 kg

Ifjúsági:

85 kg: III. Kaucsár Lóránt: 152,5 kg
+94 kg: II. Tóth György: 107,5 kg

Juniorok:

62 kg: I. Pálinkás Roland: 192,5 kg
85 kg: II. Csapó Gyula: 122,5 kg

Felnőtt nők:

+75 kg: I. Kutlán Edina: 132,5 kg

Felnőtt férfiak:

69 kg: I. Copek Károly: 227,5 kg, II. Szanyi József: 212,5 kg
94 kg: I. Szilágyi József: 310 kg

 A csapatverseny végeredménye:

  1. Soroksári S.Sz.SE. 1547,27 sinclair pont
  2. Csehország 1312,54
  3. Szeged 1239,65
  4. Lengyelország 1207,30
  5. Olaszország 1050,55
  6. Kisújszállás 1045,49
  7. Európa 2012 K.SE. 945,04
  8. Szlovákia – Nagymegyer 940,59
  9. Hollandia 880,83
  10. Szlovákia – Kassa 872,80
  11. Iregszemcse 751,54