Mérlegen a súlyemelőink

 

A Magyar Súlyemelő Szövetség januárban közzétette a 2005. évi egyesületi eredményességi rangsort. Az 54 egyesület abszolút eredményességi pontértékelésében a Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület a 4. helyezést érte el. Az utánpótlás korúak a hasonló éves értékelésben az előkelő 3. helyezést érték el. A női szakág is kitett magáért, dinamikus fejlődésüket, tehetségüket abszolút 3. helyük igazolja. Az első osztályú utánpótlás és csapatbajnokságon is bizonyítottak az egyesület legjobbjai: a felnőttek a 3., az utánpótlás korúak az 5. helyen végeztek. A legjobbak közé bekerülni figyelemre méltó, de ott stabilan megőrizni az előkelő helyezéseket igazán elismerésre érdemes.

Az egyesület sportfoglalkozásai igen népszerűek és a fent leírtak szerint hatékonyak is. A klub az országos átlag több mint négyszeresével bíró versenyzői létszámából minden évben újabb tehetségek kerülnek a korosztályos és a felnőtt válogatottba. Így az elmúlt évben serdülő válogatott volt Tukarcs Dóra, Tukarcs Viktória, Beleznai Zsolt, és Urbán Tamás. A junior válogatottban Dani Gábor, Pálinkás Roland és a serdülő Tukarcs Dóra kapott lehetőséget. A felnőtteknél Vatai Viktor kapott helyett a legjobbak között, aki élt is a lehetőséggel és országos bajnoki címe mellé az abszolút mezőnyben sinclair pontszámítás szerint második helyezést ért el. A nagyválogatottba a belépőt a Budapest válogatott jelenti, ahol 14 sportoló képviselte nemzetközi versenyeken Budapest és kerületünk sportját.

Ez évtől a válogatottat új szövetségi kapitány irányítja, Szalay György személyében, aki a moszkvai Olimpián bronzérmet szerzett és egyedüli magyarként Világkupát nyert. A kapitány Soroksárról három versenyzőt jelölt az olimpiai keretbe, név szerint Vatai Viktort, Dani Gábort és Tukarcs Dórát. Ők már a Dominikai Köztársaságban megrendezésre kerülő szeptemberi világbajnokságra készülnek, amely egyben kvalifikációs verseny is a pekingi Olimpiára. A sikerek titka lehet a sokszínű, és  igen magas szintű szakmai foglalkozás, melyet Szűcs Endre, Kutlán Edina, és Kókai Zsolt odaadó munkája biztosít.