Olimpiai Reménységek Versenye

 

Ez évben Magyarország adott otthont október 21-én az Olimpiai Reménységek Súlyemelő Versenyének, Kazincbarcikán. A rangos versenyen négy ország kiváló utánpótláskorú súlyemelői mérték össze erejüket.

A Magyar Ifjúsági Fiú – Lány Válogatott soraiban 4 soroksári sportolónak szurkolhattunk.

A szakvezetés fölmérhette: hol tartanak nemzetközi összehasonlításban a hazai olimpiai reménységek. A fiatal versenyzők pedig rátermettségük bizonyításán túl, rutinjukat is növelhették a legjobbak között. Kerületünk „Olimpiai Reménységei” nem okoztak csalódást, és bizonyították, hogy az elmúlt évek kemény munkája beérni látszik.

A hölgyek versenye délelőtt zajlott, ahol a még csak serdülő soroksári Tukarcs Viktória (128 kg-os össztelj.) és az ifjúsági korú Tukarcs Dóra (114 kg-os össztelj.) szállt szembe a lengyel, cseh és szlovák csapatok tagjaival. Viktória és Dóra felkészülése kiválóan sikerült, fejlődésük a jövőre nézve töretlen és biztató, amit igazol, hogy új egyéni csúcsokat értek el.

A fiúk versenyében a két ifjúsági korú soroksári versenyző, Bacsó Barnabás (242 kg-os össztelj.) és Beleznai Zsolt (208 kg-os össztelj.) bizonyította: lehet rájuk számítani. 

A legjobb ifjúsági súlyemelőink 15 fős csapata, szoros versenyben végül az előkelő 2. helyezést szerezte meg.

A Válogatott szövetségi kapitánya, Juhász István megdicsérte a kerületünket képviselő sportolók hozzáállását és megköszönte a Soroksári Súlyemelő Egyesület edzőinek, vezetőinek eredményes és kiváló munkáját.

A soroksári versenyzőket Szűcs Endre és Kutlán Edina készítette fel.