Sumo-SOK(K)!

 

Kerületünkben sikeresen működő Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület nem csak egy lábon áll, hiszen több sportágban is folytat magas szintű képzést. Az egyesület sumo szakosztálya 1997-ben alapító tagja volt az akkor létrejött Magyar Sumo Szövetségnek. Az egyesület elnöke pedig ez időtől a szövetség vezetőségi tagja. A kitartó munkának ebben az évben is volt mérhető nemzetközi eredménye. Budapesten 19 ország részvételével került megrendezésre a XIII. Sumo Európa-bajnokság, a magyar csapatba két soroksári fiatal, Szűcs Petra és Tukarcs Viktória harcolta ki a bekerülést és ezzel az indulás jogát. Petra -70 kg-ban lépett dohyo-ba (küzdőtér), első körben rögtön egy orosz ellenféllel került szembe. Ebben a korosztályban Petra (14) volt a legfiatalabb résztvevő, orosz riválisa pedig 17 éves volt. Győzött a korkülönbség és a jobbik versenyző. Viktória kadett korosztályban +70 kg-os súlycsoportban az első kört sikerrel vette, a másodikban verhető ellenféllel szemben alulmaradt, de ez is elég volt az esti döntőhöz ahol a III. helyért küzdhetett. A vége egy 7. helyezés lett.

A lányok elmondták, hogy sokat tanultak és tapasztaltak az európai élmezőnyben és magyar bajnoki címeik mellett büszkék arra, hogy a sumo válogatottban küzdhettek hazájukért és egyesületükért.