Súlyos hírek

Mérlegen a soroksári súlyemelők

Régen hallottunk a Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület eredményeiről. A Mikszáth Kálmán Általános Iskolában meglátogattuk Szűcs Endrét, és tanítványait, hogy megkérdezzük mi történt az elmúlt időszakban. Sok-sok lelkes kisiskolás gyűrűjében találtuk a fáradhatatlan szakembert. A gyerekek fegyelmezetten emelgették a rudakat. A hangulat kiváló, amit fokoz az edzés végén a közös játék. Esemény dús hónapok állnak mögöttünk, meséli Szűcs Endre. Májusban a vezetésemmel, Valenciában sikerült az utánpótlás korú női válogatottnak kvótát szerezni, az Ifjúsági Olimpiára. A csapat meghatározó egyénisége volt a soroksári Szűcs Petra, akit csak a sport politika tudott kiszorítani az Ifi Olimpián való részvételtől. Több hazai verseny után, június végén edzőtáboroztunk Kisújszálláson, majd Lengyelországban vettünk részt egy viadalon. Itt a hat fős csapatban, két tehetséges sportolónk mutatkozott be, Csipkés Erika és Kis Norbert személyében, akik alig tíz évesek. De ki kell még emelnem Jakab Sándort, aki 11 éves és igen tehetséges, csak úgy mint a 10 éves Kneifel Réka! Augusztusban Szerbiában, szeptember elején Litvániában versengtek felnőtt, és a junior tanatványaim. Majd Szlovákia, és Lettország következett. Októberben Csehországban voltunk, és szereztünk értékes díjakat. Adódik a kérdés nem fárasztó a sok verseny? A több mint ötven igazolt sportolóm közöl mindenkinek egyszer van lehetősége külföldi versenyre utazni, így formában tudunk maradni. Nagy öröm számomra hogy a Mikszáth iskolával kiváló a kapcsolat. Közös programokat dolgozunk ki, és valósítunk meg. Kerületünk Önkormányzatára is számíthatunk, így valamennyi foglalkozásunk ingyenes!!
Mit is kívánhatnánk a lekes és eredményes súlyemelő közösségnek mint, erőt és egészséget!!

KZS

Súlyemelőink LettországbanSikerek SzabadkánPárkányi megmérettetés

Soroksáriak Litvániában

A litvániai Panevežys-i Súlyemelő és Atlétikai Egyesület meghívására a - kizárólag soroksáriakból felálló - Budapest Válogatott szeptember 1-5 közt részt vett a litván egyesület fennálását megünneplő jubileumi, 20. versenyén. A hosszú út során a soroksári csapat résztvevői meglátogatták Lengyelország és Litvánia több nevezetes turisztikai nevezetességét, többek között a 14. századben épült Trakai sziget kastélyt, ahol betekintést nyerhettek a litván kultúra és történelem fontosabb eseményeibe, illetve érdekes előadást hallgathattak meg a középkor hadviselési és kínzás-i módszereiről.
A verseny szeptember 3-án és 4-én került megrendezésre a város egyik leglátogatottabb bevásárlóközpontjának, a Babilonas II-nek a lefedett jégpályáján. A soroksári súlyemelők szombat délután "csúcsidőben" bizonyították erejüket az érdeklődő tömegnek. A 85 kg-os súlycsoportban induló Féth Milán 215kg-os összteljesítménnyel VI., 105kg-os súlycsoportban Murcsik Gábor 205kg-os öszteljesítménnyel IV., Murcsik Ferenc pedig ugyanitt III. helyen végzett 195kg-os összteljesítménnyel. A verseny programját pom-pomos perfomanszok, illetve amatőr erőemelő verseny szinesítette. A soroksáriakkal együtt utazó iregszemcsei csapattal a verseny után városnézés következett, megtekintvén a település híres szökőkútját, a városi tavat, több nevezetes szobrot, illetve a helyi sörgyár környezetét. A nap befejezéseként a csapat megízlelte litván konyhaművészet csodáit a város egyik közkedvelt éttermében.