XI. SOROKSÁR KUPA

 

Tizenegyedik alkalommal adott otthont kerületünk Nemzetközi Súlyemelő bajnokságnak, amely Soroksár Kupa néven vált mondhatjuk Európa szerte ismerté. Ebben az évben nyolc nemzet, 96 versenyzője küzdött az érmekért és a serlegekért. A rendező Soroksáriak mellet 12 hazai szakosztály is elhozta legjobbjait, az ország szinte minden szegletéből.  A Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület egyként megmozdulva az önkormányzat, és az International Visegrad Fund (www.visegradfund.org) anyagi támogatását élvezve, hat hónapig készült a sikeres és eredményes lebonyolításra. Az esemény fővédnöki tisztét Geiger Ferenc polgármester úr és Dr. Aján Tamás úr az IWF elnöke és a NOB tagja látták el.

Március hónap utolsó szombatján a Mikszáth Kálmán Általános Iskolában már reggel 7-kor nagy volt a sürgés-forgás. Előkerültek a vendégcsalogató ételek, és italok. Gyülekeztek a nap főszereplői a sportolók, és az érdeklődők is, akiket már messziről csalogatott az ínycsiklandó pörkölt illata, amit a bejáratnál felállított standon egy üstben főztek. Fél kilenctől már a sporté volt a főszerep, ekkor a legkisebbek 8-12 évesek léptek dobogóra és lelkesen emelgették a súlyokat.

A déli órákban már szinte be sem lehetett férni az iskola aulájában, ahol még az emelet is zsúfolásig megtelt. Ezzel párhuzamosan nőtt az eladott pörköltek, és hűsítő italok száma is. Emelkedett hangulatban várta a publikum a 16 órakor kezdődő csapatversenyt. Az izgalmakat fokozta előtte a testépítő bajnokok fantasztikus bemutatója. Melyet néptáncosok műsora követett.

Az ezt követő csapat versenyen Magyarországot a Soroksáriak válogatott versenyzői képviselték, (érdekesség, hogy ugyanazok akik az elmúlt évben is) így Szűcs Endre vezetőedző nyugodtan várhatta a sikert tehetséges tanítványainak köszönhetően. A magyar csapat egyként küzdött - kiválóan teljesített-, és magabiztosan szerezte meg a szlovák, cseh, lengyel, svájci, lett, litván és holland csapatok előtt az első helyet.

Igazi ünnepe volt ez a nap a sportnak, és annak az évről évre szélesedő közösségnek melyet a rendező Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület megteremtett és működtet.

 Külföldi vendégeink városnéző programja

A Fehér tenyér című film „ősbemutatója”

Közös vacsora a film után

Ifjú zenészek trombita előadása

A küzdőtér

A lányok vetélkedője

A fiúk vetélkedője

 A zsúfolásig megtelt nézőtér

Sorban állás a „híres” pörköltért Folklór show

A jelen és a jövő bajnokai „Body Building show”

 A rendezők egyike az eseményre készült pólóban

A hazai versenyzők és a rendezők
 

Bankett